Egyesületünk hangstúdiója

Egyesületünk saját hangstúdióval rendelkezik, melyet 2009-ben az Argenta Credit Zrt. támogatásával és saját forrásunk felhasználásával kezdtünk el kialakítani, még az Országzászló téri régi székhelyünkön.

Örömmel közölhetjük, hogy 2016. április 27-től a stúdió az új irodánkban is teljes funkcionalitással működik!

Stúdiónkban különböző munkálatok folynak, pl. itt rögzítjük a tagjainknak az információs hanganyagokat, a hangos tananyagokat és a kiadványaink hangzó változatát.

A hangstúdióban kerülnek nyomtatásra a pontírásos kiadványaink is, illetve a partnereink által rendelt Braille kiadványok, hogy ezzel a viszonylag „hangos” tevékenységgel az ügyfélfogadást ne zavarjuk.

A stúdió szolgáltatásait más civil szervezetek és egyéb cégek, magánszemélyek is igénybe vehetik, így jött létre például 2010-ben a Szociális Gondozási Központ felkérésére Egyesületünk közreműködésével a „Mese mindenkinek” című CD, melyen önkéntes nyugdíjasok és gyermekek olvastak fel meséket látó és látássérült gyermekek és mesét szerető felnőttek számára.

Évek óta népszerű már az „Add az időd, add a hangod” elnevezésű, önkéntes felolvasónapunk, melyet az önkéntesek napja keretében szoktunk meghirdetni. Ezen a napon gyerekek, felnőttek és idősek egyaránt meglátogatják Egyesületünket, hogy kedvenc irodalmi művüket olvassák fel számunkra. A felolvasásokat is a hangstúdiónkban rögzítjük, és hangoskönyvet készítünk belőle, melyet a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárnak is átadunk.

„A szeretet hangjai” című karácsonyi felolvasónapjainkon is sokan ellátogatnak hozzánk, melyet szintén minden évben megrendezünk.

242 cm x 209 cm alapterületű hangstúdió Egyesületünk székhelyén (4400 Nyíregyháza István utca 3. 2/209-210) található, amely hangcsillapított szellőztetéssel rendelkezik, a hosszabb felolvasások, felvételek biztosítása érdekében.

A helyiség akusztikai szivaccsal lett borítva, továbbá a két hangszigetelt ablaknak köszönhetően már természetes fény is bejut ide, és sikerült beszereznünk két LED világító panelt is, mely hőtermelés és zaj nélkül biztosítja a stúdióban dolgozóknak a világítást.

Stúdiónk jelenlegi felszereltsége:

– audio-technika AT4050 típusú, változtatható karakterisztikájú, nagymembrános kondenzátor mikrofon, asztalra szerelhető karos állvánnyal és egy popfilterrel, a pukkanó „p” és hasonló hangok kiszűrése miatt.
– AUDIX OM7 dinamikus mikrofon, a nem zajcsillapított körülmények között történő felvételekhez.
– Focusrite ISA One digitális opcióval ellátott mikrofon előerősítő, a minőség biztosítása érdekében, mely a mikrofonból érkező jelet optimalizálva, zaj nélkül juttatja tovább, esetünkben a számítógép hangkártyájának digitális (ADAT) bemenetére, valamint a kontroll érdekében a fejhallgatóba.
– audio-technika ATH-M35 és AKG K77 zárt fejhallgatók.
– Focusrite Saffire Pro 40 firewire hangkártya, amely egy Intel Pentium i3 processzoros számítógéphez csatlakozik. Ez a hangkártya fogadja és alakítja át a mikrofon előfokról (Focusrite Isa One) érkező jelet a felvevő program számára.
Továbbá a hangkártya lehetőséget biztosít monitor használatára, melyhez jelenleg még egy régi típusú Tesla lemezjátszó erősítőjét és hangfalát használjuk, és egy régi Pioneer hifi erősítőt.

– A felvételeket és az utómunkákat (hanganyag vágása, normalizálása, zajszűrése, keverése, archiválása stb.) a következő jogtiszta szoftverekkel végezzük:
– Cubase 7 Artist, akár többsávos felvétel, zeneszerkesztés.
– Sony Sound Forge 9.0, utómunka: vágás, normalizálás, zajszűrés.
– Plextalk Recording Softvare, a daisy formátum készítéséhez,
– Nero 10, CD, DVD archiválás, video szerkesztés.
– Epson L800 nyomtató segédszoftverei, lemezborítók készítése. A Jogtiszta szoftverekből sosem elég!

Amennyiben bármilyen kérdése van a hangstúdióval kapcsolatban, kérdezzen munkatársunktól:

E-mail: szolgaltat@vakegy.hu
Mobil: 30/223-9779

Vagy ügyfélszolgálati irodánk elérhetőségeinek valamelyikén!

A látássérültek szolgálatában