A Reformáció 500. évfordulója tiszteletére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megbízott Reformációs Emlékbizottságnál egyesületünk sikeresen pályázott.
A nyertes projektben ismeretterjesztő kiadványt készítettünk hangzó változatban a Biblia és a reformáció címmel, valamint felfedező útra hívtuk a Mátészalka és a Fehérgyarmat térségében élő tagjainkat Nagykárolyba és Kaplonyba.
Kora reggel indult autóbuszunk az egyesület irodája elől, hogy összegyűjtse a kirándulókat. Mátészalkán, Győrteleken, Tunyogmatolcson, Fehérgyarmaton és Mérken száltak fel tagjaink kísérőikkel.
Vállajnál léptük át a Magyar-Román határt, majd pár perc múlva már Nagykárolyban voltunk.
Felkerestük a Gróf Károlyi Kastélyt, ahol magyar nyelvü idegenvezetést kaptunk. Bemutatásra került egy a vidék népi mesterségeit felvonultató időszaki kiállítás, a kastélyt lakó Károlyi család lakószobái, a kor bútorai, a vadászterem kitömött és preparált állataival, picit romantikáztunk a bálteremben és kellemeset sétáltunk a 12 hektáros kastélyparkban is.
Elhagyva a parkot, felkerestünk egy templomot, mely ámulatba ejtette a kirándulókat a maga berendezésével.
Kellemes sétát követően elértük autóbuszunkat, majd Kaplonyba gurultunk ahol Asztrik atya már várta közösségünket.
Kaplony a Károlyi család temetkezési helye. A családi kripta egybeépült egy templommal, ahol Zellerikné Molnár Mária kirándulótársunk kezdeményezésére közösen imádkoztunk, és egyházi énekkel fogadtuk Asztrik atyát aki mindezen meghatódott. Az atya idegenvezetésével megtekintettük a könyvtárat, a családi mauzóleumot, valamint a szerzetesek lakószobáit és egyházi kegytárgyait.
Hazafelé még betértünk Csalánosra, ahol meleg ebéddel várták csoportunkat.
A határátkelőhelyen némi idő várakozás után, ismét Magyar földre léptünk és visszakaptuk azt az egy óra időeltolódást. Ezen írás elején felsorolt településeken letettük társainkat és a késő esti órában érkeztünk vissza Nyíregyházára.
Nemes-Nagy Tünde