A női lélek bugyrai

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének hangstúdiójában 2025 tavaszán, újabb hangoskönyv készült el, mely a „Női lélek bugyrait” igyekszik bemutatni verseken, novellákon, novella részleteken, dalszövegeken, meséken át.

A felhívásban az szerepelt, hogy női szerzőktől várunk legfeljebb 15 perces felolvasásokat, ám voltak Önkéntesek, akik a női lélek bemutatásához férfi szerzőktől is olvastak, így természetesen ezek a hanganyagok is belefértek hangos könyvünkbe. Ezek által a férfi alkotók szemszögéből is képet kaphatunk arról, hogy mik is lakoznak a „Női lélek bugyraiban”.

Az alább található lejátszási listában találkozhatnak 15 percnél hosszabb hallgatni valóval is, amit nekem, mint szerkesztőnek, nem volt szívem megrövidíteni, vagy a lelkes felolvasót időkorlátok közé szorítani.

Újdonságként a felolvasáskor készített fényképeket nem csak a közösségi oldalunkon osztottuk meg, hanem beágyaztuk az mp3 fájlokba – igaz ez gyengébb minőségű kép lett így- , ezzel is megköszönve a ránk szánt idejüket. A gyerekeknél általában nem szerepel kép, vagy voltak, akiket nem tudtunk így utólag beazonosítani, ezért elnézésüket kérjük!

Mivel 69 felolvasott művet nem tudtam semmi más logika szerint sorba rendezni, így maradt a felolvasók neve alapján, az ABC szerinti lista, tehát a „Doktorok” és „Dankók” előnyt élveztek! Az „A” betűsöket már csak félve említem!
Számomra nagy élmény volt a szép számú új és visszatérő Önkéntesekkel együtt dolgozni és köszönöm a sok értékes felolvasást!

Dankó Pál, az egyszemélyes hangstúdió vezetője!

A 70 darab fájlból álló hanganyag teljes hossza: 8 óra 27 perc, amely a beágyazott lejátszási listán elérhető, vagy letölthető az alábbi linkre kattintva: A női lélek bugyrai (zip formátumban, mérete: 509 MB)

A látássérültek szolgálatában