ÉLETHANG 2.

Pályázati Felhívás!

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, és a Helma kiadó, ÉLETHANG 2. zenei pályázatot ír ki, látássérülteknek.

A felhívás célja: Felkutatni a látássérült rejtett tehetségeket, megismerni kedvenc dalaikat, összegyűjteni és hozzáférhetővé tenni.

A jelentkezés feltételei:

Amatőr vagy már ismert látássérült énekesek és zenészek, énekelni szeretők jelentkezését várjuk, akik eddig még nem merték megcsillogtatni énektudásukat, vagy rendszeresen fellépnek sorstársi közösségek szabadidős rendezvényein, vagy már rendelkeznek saját zenei kiadvánnyal.

Minden pályázótól azt kérjük, hogy két kedvenc dalát, Pop, Rock, Musical, JAZZ, megzenésített vers, vagy slágerdallamok stílusban, akár saját szerzemény is lehet, juttassa el hozzánk, és mellékeljen egy fotót is önmagáról, valamint pár sorban mutatkozzon be, és küldje el elérhetőségeit is.

A Pályázat beadási határideje:

2023. augusztus 1. – November 30.

A két kedvenc dalt az alábbi Email címen fogadjuk:  vakegy@gmail.com

Egy látássérült pályázó által két dal számít érvényes pályázatnak, melyek egyike vagy akár mind a kettő felkerülhet az ÉLETHANG 2.  zenei kiadványra.

Magyar és idegennyelven is érkezhetnek dalok, zenei alapra vagy élőzene kísérettel otthoni hangstúdióban, vagy akár a pályázatot kiíró Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei  Egyesülete mobil stúdiójában rögzítve.

Fontos, hogy a jobb hallgathatóság érdekében, telefonnal rögzített felvételeket, nem áll módunkban elfogadni.

Az ÉLETHANG 2. zenei pályázatra azok is jelentkezhetnek, akik az ÉLETHANG  1. zenei pályázatra már küldtek dalokat, de előnyt élveznek akik kilépnek a komfortzónájukból és az előzőtől eltérő stílusban küldenek felvételeket, vagy akik még nem jelentkeztek pályázatunkra.

A zenei pályázatra beérkező dalokat egy három tagból álló zsűri hallgatja meg, kialakítják a sorrendet és döntenek arról is, hogy egyegy pályázótól mennyi dal kerüljön rá a kiadványra.

A Zsűri tagjai:

  • Dvarieczki Bálint, a Helma Kiadó ügyvezető igazgatója.
  • Ruzsa Viktor, Közösségi rádiós műsorvezető, az Esélyegyenlőségi magazin szerkesztője.
  • Szanics Miklós Szabolcs, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei egyesületének munkatársa.

Az Egyesület stúdiójában történő felvétel készítéséhez, valamint a hanganyag formátumával kapcsolatban időpont egyeztetés szükséges, Dankó Pál Stúdióvezetővel: a +3630-223-9779 -es mobilszámon.

Az ÉLETHANG 2.  pályázattal kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken adunk további információt:

Nemes-Nagy tünde
Email: elnok@vakegy.hu
Mobil: +36-30-373-1380

Az ÉLETHANG 2. zenei kiadványt letölthetővé tesszük az alábbi weboldalakról:

Várjuk az ÉLETHANGOKAT

A látássérültek szolgálatában