Közösségi szolgálat

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete alapszabályában vállalt tevékenységeinek egyike, hogy nagy hangsúlyt fektet az érzékenyítő és szemléletformáló foglalkozások, programok, iskolai esély órák megszervezésére, és megvalósítására, már nem csak általános iskolákban, hanem középiskolákban is.

Ennek eredményeképpen szívesen fogadja az Egyesület azoknak a szakiskoláknak, gimnáziumoknak a megkeresését, melyek a közoktatási törvényben előírt közösségi szolgálat céljából együttműködési megállapodást kezdeményeznek.

A hozzánk látogató kamaszokat megismertetjük a látássérült emberek mindennapjaival, segítő eszközeivel, az akadálymentesítéssel, az érzékszervi hiányossággal élő emberek számára nyújtható segítséggel.

A diákok azt is elsajátíthatják, hogyan tudnak majd segíteni abban az esetben, ha osztályközösségük tagja lesz egy látássérült tanuló.

A közösségi szolgálat során személyesen is találkozhatnak az Egyesület ügyfélszolgálati irodájában, és közösségi programjain vakokkal, aliglátókkal, gyengénlátókkal vagy halmozottan sérültekkel és az ők családtagjaikkal.

Amennyiben a diákok szívesen bekapcsolódnának az egyesületi életbe, akár önkéntes felolvasók is lehetnek. Az Egyesület hangstúdiójában próbaolvasás során kipróbálhatják önmagukat.

Eddig az alábbi középiskolák kérték az együttműködés lehetőségét közösségi szolgálat céljából:

  • Bánki Donát Műszaki Középiskola.
  • Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium.
  • Zrínyi Ilona Gimnázium.
  • Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi
  • szakiskola és Kollégium.
  • Művészeti Középiskola.
  • Vásárhelyi Pál Építőipari, Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási Szakközépiskola.
  • Krúdy Gyula Gimnázium.
  • Westsik Vilmos Szakközépiskola.
  • Ridens Szakiskola.
  • Vasvári Pál Gimnázium.
  • Kölcsey Ferenc Gimnázium

A közösségi szolgálattal kapcsolatban keressék az Egyesület elnökét az alábbi elérhetőségen:

Nemes-Nagy Tünde
Mobil: 30/373-13 80
Email: elnok@vakegy.hu

A látássérültek szolgálatában